A Száhel szimfóniája
Gyermekkacaj, patadobogás. A távolban egy autó. Aztán megint csend. Utóbbira számítottam legkevésbé Bamakóban. Id al Kebir, Tabaski, azaz birkaünnep van, a muzulmánok legnagyobb ünnepe. Ilyenkor emlékeznek Ábrahámra, aki – az Ószövetségből tudjuk – fiát is feláldozta volna Istennek, végül azonban csak egy kost kellett megölnie.
Mali fővárosának poros utcái éjszaka elnéptelenednek, a dudálást, berregést, kalapálást és a kiabálást falusias nyugalom váltja fel. Elvonultak a mozgó árusok, akik nappal öngyújtóval, gyümölccsel és tollseprűvel a kezükben furakodnak a dugókban, a kézművesek, akik ezüstékszert, dobokat és maszkokat készítenek a milliós metropolis piacán, valamint a fétisárusok, akik majomkoponyából, kajmánbőrből és hiénafogakból nyert varázsszerekkel kereskednek. Most parasztokat látni a kereszteződésekben, birkát árulnak.
Egyetlen vágás, gyors, hangtalan és az elmetszett torkot halk hörgés hagyja el. A vér megülepszik egy homokos mélyedésben, és úgy ragyog, mint halovány női arcon az ajakrúzs. A két férfi lábainál fogva megragadja a birkát és felakasztja az utca végi mangófára. A szomszédságból mindenki itt, ebben a kis ligetben lógatta fel a maga állatát; most lenyúzzák őket, kiszedik a belsőségeket.
|
