Kirgizisztán. Köszöntjük a jurták országában!
Kirgizisztán leghíresebb írója, Csingiz Ajtmatov elvarázsolt időként írja le azokat a nyarakat, amelyeket gyermekként a hegyi legelőkön töltött. Vajon Urgal, Böbui Zainetdinov unokája ugyanígy érez majd? Hiszen az idők változnak. Némely jurta előtt ma már autó is parkol – például Nurjamal Akimovánál.
Kerülőúton a jurtába: Temirbek Imanalijevből és Süyün asszonyból a sors különös játéka faragott meggyőződéses félnomádot. A pár lelkesedése talán a fiúkra is átragad.
A jobb élet reményében
Név: Temirbek Imanalijev (40)
Hely: Kapa dzsájló
Lakók száma: négy
A dzsájlóban töltött évek száma: 14
Jószág: 100 birka, 30 tehén, 25 ló; pulykák és tyúkok (plusz 200 bértartott birka)
Amikor tavasszal először megfejjük a kancákat, összes rokonunkat meghívjuk vendégségbe. Hiszen a meleg évszak kezdete az ünneplés, a jókedv ideje: végül is megint győzelmet arattunk a tél felett. Ilyenkor hét szomszédunkkal is körbelátogatjuk egymást. Amikor rajtunk a sor, és ők jönnek el hozzánk, 1000 szomnak (20 eurónak) is a fenekére verünk, és levágunk egy birkát.
Eszünk, énekelünk, táncolunk, iszunk, vicceket mesélünk, és magunkba szívjuk a jó kedvet. A mi jurtánk nagyon félreesik, ide nem vezet út. Nyilván ezért nem is voltak még vendégeink az idén. Azért hetente egyszer így is találkozunk emberekkel. Olyankor, amikor belovagolunk a faluba – az út szűk óra –, megvesszük a petróleumot, a zöldséget és más apróságokat, például fogkrémet. Illetve megfürdünk az ottani házunkban, mert itt a legelőn csak a patakban lehet. Az pedig két kilométerre van a jurtától, és nyáron is jéghideg. Már 14 éve élünk így, pedig sosem terveztem, hogy követni fogom a szüleim példáját. Szakmát tanultam, geológusként dolgoztam, míg a nagypolitika keresztül húzta számításaimat: összeomlott a Szovjetunió. Eleinte csak alkatrészeket nem kaptunk a mérőműszereinkhez, aztán már fizetést sem, és kisvártatva munkámat is elveszítettem.
Biskekben próbáltam szerencsét építőmunkásként – ennek köszönhetem, hogy megismertem a feleségemet. Egy évre rá összeházasodtunk, és elhatároztuk, hogy megpróbálunk jobban élni. Megpróbálunk vidéken élni. 200 birkával, néhány lóval és tehénnel vágtunk bele, a jószág szülőfalum kolhozából származott. Aztán mivel az állatokat nyaranta ki kell hajtani a hegyi legelőre, hirtelen félnomád lettem. Sok barátom járt hasonlóan. Valahol büszke is vagyok, hogy így alakult: így mégsem szakad meg a családunkban a nomád hagyomány. Akkor lennék maradéktalanul boldog, ha valamelyik fiam is ezt az életet választaná.
„Dinnye és más finomság is akad, csak a faluig kell lovagolnunk érte, hetente egyszer” – mondja Temirbek Imanalijev. Ami otthon, a család félreeső jurtájában is akad, az mindig az egyedüllét.
Szerzői joggal védett: Anne Schönharting
|
