„A jóga messze nem csak a testtel foglalkozik” – mondja Sri O. P. Tiwari, a Kaivalyadhama intézet vezetője. Az elkövetkező hét napban ő lesz a tanítóm. „A jóga megtanít arra, hogyan éljek, dolgozzam és gondolkozzam, mit egyek, és hogy ki is vagyok valójában” – magyarázza a mester. A jóga által az ember bensőleg fejlődik, megtanulja a testét, a szellemét és a lelkét újra összhangba hozni: egységbe kerül önmagával. A „szamádhi”, vagyis az egység állapota, amely a jógagyakorlás tulajdonképpeni célja, hagyományosan nyolc lépcsőben érhető el. Ezeket Patandzsali, az indiai tudós írta le híres Jóga-szútrájában, egy 192 szanszkrit sorból álló tanító célzatú műben, amelynek keletkezése valamikor a Kr .e. 200-tól Kr.u. 400-ig terjedő időszakra tehető.
Az első két lépcsőt olyan etikai elvek, illetve parancsok képviselik, mint az erőszakmentesség és a tisztaság parancsa. Ha a tanítvány gondolatban, szóban és tettekben gyakorolja ezeket, akkor megleli a jógához szükséges beállítottságot és lelki tartást. Az ezt követő szinteken a test- és légző gyakorlatokhoz, valamint az elmélyüléshez és a meditációhoz kap útmutatást. A tanulás olyan utazáshoz hasonlít, amely kívülről befelé, a világitól a transzcendens felé vezet. Permanens tisztulási folyamatról van szó, ezek a testi gátak, például az izmokban lévő feszültségek megszüntetésével kezdődik, és akkor ér véget, amikor a testben az összes „nádí” kitisztul. A hatha jóga tanítása szerint testünkben legalább 72000 ilyen finomszálú életenergia-csatorna működik.
A nyugaton is ismert testtartások – az ászanák – a spirituális ösvény harmadik szintjét képezik. Az ászanák gyakorlása tehát csak eszköz: arra való, hogy a tanítvány képes legyen a légző és a meditációs gyakorlatok alatt hosszú ideig kényelmesen, stabilan és mozdulatlanul ülni. Az csak a XIV. század után keletkezett hatha jóga szövegekben (A hatha-jóga pradípikában vagy a Ghéranda-szanhitában) szerepel, hogy a testtartások jótékony hatással vannak az izomzatra, az anyagcserére, az emésztésre és az idegrendszerre.
Ám az ászanák – akárcsak a kriják különféle mosdási és öblítési gyakorlatai – arra is jók, hogy elősegítsék a vér és a nyirok, valamint a Kundaliní, a kígyó-erő és a prána, a lélegzet szabad áramlását. Hiszen a hagyományos felfogás szerint a jógázó csakis akkor képes felkapaszkodni az ösvény következő szintjére, ha ezek az életenergiák zavartalanul keringhetnek. A következő szint pedig a pránájáma, a lélegzet szabályozása. Ez a tényleges jógatapasztalat kapuja vagy előszobája.
„A prána a test királya – magyarázza Sri O. P. Tiwari. – Ha megtanuljuk irányítani lélegzetünket, akkor uralni fogjuk a szellemünket is.” Mert a szellem olyan, akár egy vad majom, folyton tombol, és nem hagy nyugtot nekünk. A lélegzetünkkel gyakorlatilag pórázra vehetjük és megfékezhetjük. Hogy ki? Hát mi, ez a mintegy száz nő és férfi a világ minden tájáról. Én vagyok az egyedüli újságíró, a többiek mind jógaoktatók, ájurvédikus orvosok, természetgyógyászok vagy fizioterapeuták.
|
