Naponta kétszer jövünk össze, leülünk a színes szőnyegekre – és lélegzünk. Ami nem is olyan egyszerű. „Csak a légzésetekre figyeljetek. Váljatok eggyé a lélegzettel” – próbálja megkönnyíteni számunkra a koncentrációt Sri O. P.Tiwari.
A gyorsaság és a becsvágy, amihez lelkes triatlonistaként hozzászoktam, itt teljesen haszontalannak bizonyul. Sőt végzetes következményekkel járhat. Ha a pránájámát helytelenül alkalmazzuk – mondja Tiwari – az pszichoszomatikus zavarokhoz, például szívritmus-zavarhoz, szédüléshez, nyugtalansághoz és pánikrohamokhoz is vezethet. Ezért hat másik tapasztalt jógaoktatóval egyetemben árgus szemekkel figyeli mozdulatainkat. Közös erővel minden hibás ki- és belégzést, minden túlzott vagy elégtelen hasizom-, illetve rekeszizom-rándulást azonnal jeleznek és kijavítanak.
Különösen odafigyelnek arra, hogy mindig megfelelő hosszúságú legyen a légzési szünet – a „kumbhaka”. Ez a pránájáma egyik legfőbb jellemzője – a másik a torokban keletkező réshang, amelyet a hangrés leszűkítésével hozunk létre. A kumbhakánál vagy tudatosan benntartjuk egy ideig a levegőt, vagy legalább kétszer olyan hosszan lélegzünk kifelé, mint befelé. Ettől légzésünk elmélyül és lelassul, a szervezet több oxigénhez jut, élénkül az anyagcsere és a sejtregeneráció, végül szellemünk elcsendesedik.
Ez a pozitív hatás, melyet a pránájáma a vegetatív idegrendszerre gyakorol, EEG segítségével az agyhullámok mintázatain is megfigyelhető: a gyors és rövid bétahullámokat hosszú és lassú alfa-hullámok váltják fel, amelyek meditatív, oldott ébrenlétre utalnak. A nyugalomért és a pihenésért felelős paraszimpatikus idegrendszer aktivitása fokozódik, míg a vérben csökken a kortizol-, azaz a stresszhormon-koncentráció.
Míg a gyakorlatlan ember egy perc alatt átlagban tizenötször vesz levegőt, a pránájámában járatosnak hat lélegzetvétel is elég. És nem viseli meg a magasabb széndioxid-koncentráció. Ez az oka annak, hogy a tapasztalt jógik akár el is temettethetik magukat, anélkül hogy bajuk esne.
A Kaivalyadhama intézet kísérletében egyszer egy jógi 18 órán át tartózkodott egy kis, föld alatti kamrában, ahol csak az általa elhasznált levegő állt a rendelkezésére. A legügyesebb „amatőr” laikus jógázó tizenkét órán át bírta ugyanezt.
|
