- >
- Népek és kultúrák
- >
- Nepáli választások
Nepáli választások
2007 március: Forró nap van Katmanduban, üveges, fehér ég borul a város fölé. Olyan időket élünk, amikor Nepál csak előre menekülhet, elvégre négy hónapja már béke uralkodik. De ennek ellenére, még mindig előfordulnak súlyos incidensek. Ezen a napon a gerillák több ezer felháborodott követője áll a város központjának egyik poros terén, hogy búcsút vegyenek attól a 27 társuktól, akiket a csőcselék meglincselt. Prachanda, a nagybajuszú lázadóvezér a nyitott koporsókhoz lép, méltóságteljesen, meghajolva. 27 alkalommal emel ki piros zászlót egy kartondobozból, széthajtogatja és a fehér lepelbe burkolt holttestekre teríti. 27-szer lendíti magasba jobb öklét. A nepáli emberek tíz évig csak a nevét ismerték. A 30 ezer férfit és nőt számláló gerillaszervezet vezetője kilenc hónappal ezelőtt jelent meg először a nyílt színen.
Ekkor derült ki Pushpa Kamal Dahal lázadóvezérről, aki magát Prachandának, azaz „Félelmetesnek” nevezi, hogy korábban tanár volt. Dzsekije feszül a hasán, s mellesleg vég nélkül tud beszélni a forradalomról. Már nem hadúr, hanem politikus, aki tudta, mikor jött el a tárgyalások ideje. 2006. november 21-én este a lázadó vezér és a hét pártból álló átmeneti szövetség vezetői aláírták a békemegállapodást. Ez véget vetett a polgárháborúnak, amelyben 13 ezren vesztették életüket és 200 ezren kényszerültek elhagyni lakóhelyüket.
Szerző: Ariel Hauptmeier










