GEO - Világunk egy új nézőpontja

Darwin nyomában

2401_nagy

Az első reggelem az Új Világban, a brazíliai Salvador városban. Laptopomból fekete hangyák másznak elő. Éppen elég aprók ahhoz, hogy egy gombostű lyukán is átférjenek. Kezdetben csak egy-két példány, aztán már több száz, közvetlenül a billentyűzet mélyéből. Talán a processzor alkatrészeit zabálják ezek a bestiák! Új táplálékforrás, új niche, új esély, ekörül forog minden itt, ebben a Brazília névre hallgató pezsgő életű kozmoszban. Szerencsére azonban a laptopomban látszólag nem esett kár. Darwin naplójának szövege abban a formában jelenik meg a monitoron, ahogy az előző este hátrahagytam. Az értelem az elragadtatás zűrzavara, amelyből az elkövetkező, nyugodt élvezetek világa születik, jegyezte fel az angol tudós Bahiában, a mai Salvadorba való megérkezése utáni napon.

Még csak két hónap telt el azóta, hogy a 22 éves Darwin a „HMS Beagle” nevű felmérőhajón Angliából egy öt évig tartó világkörüli utazásra indult. Egy utazásra, amely később a tudomány történelmében, mint a legjelentősebb felfedező expedíció vonult be. Visszatérése után a fiatal természettudós egy másik, szellemi utazásba kezd, amely viszont 22 év után a nyugati gondolkodás egyik kimagasló eredményének megalkotásához vezetett. 1859 végén megjelenteti „A fajok eredete” című főművét, amely lehetővé tette, hogy a napjainkban is érvényes evolúcióelmélete ismertté váljon.

Azonban nem ez a mű, hanem a „Beagle”-lel megtett utazás volt életem legjelentősebb eseménye, írja Darwin önéletrajzában élete alkonyán, már világhírnévnek örvendve, és sokat tapasztaltan. Utazása révén rábukkant „minden idők legnagyobb titkára”, amelynek mozgató rúgóját „természetes szelekciónak” nevezte. Ez, a természetben uralkodó csalhatatlan tényezőként, minden generációban csak a legalkalmasabbakat hagyja életben, és szaporodni. Az élőlények sokfélesége az evolúciónak köszönheti létezését, amely egyedül a variációk, és szelekció által fejti ki hatását, egy olyan alkotásként, amely nem isteni terv részeként valósult meg. A véletlen és a szükségszerűség vállvetve fejtik ki hatásukat. A halál, mint kreatív erő biztosítja a túlélést és a fejlődést. Minden élőlény közös eredettel rendelkezik. Az emberek, a többi főemlőshöz hasonlóan, egy és ugyanazon majomszerű őstől származnak.

Tudós csak ritkán volt képes művével ilyen sok kérdésre választ adni, mint Darwin az életről alkotott elképzelésével.

Mi történt vele az utazása alatt, mi játszódott le benne? A természettudomány területén laikusként, leginkább a geológia iránti érdeklődéssel, hogyan válhatott minden idők legnagyobb biológusává, aki az élet fejlődését a csodák világából képes volt kiragadni, és a bibliai teremtéstörténetet feleslegesnek nyilvánítani?

Jó egy évvel korábban a New York-i Amerikai Természetrajzi Múzeumban egy falnagyságú reprodukciója előtt álltam annak a világtérképnek, amelyen finom vonalakkal Darwin utazásának útvonala volt ábrázolva. Egy fehér hajú, fekete egybeszabott ruhát viselő filigrán asszony fiatalokból álló csoportot vezetett a térképhez. Miután hosszú ideig hagyta őket nézelődni, egyetlen mondatott mondott csendesen: „Itt láthatjátok, hogy hol szólította meg őt a természet.”

Abban a pillanatban határoztam el, hogy Darwin nyomában egyszer Föld körüli utazásra indulok a déli félgömbön, hogy Darwin világát a mai szemmel láthassam, és a mait az övével. Hogy jobban megértsem, hogyan született meg benne korszakalkotó elmélete, el akartam utazni azokra a helyszínekre, ahol gondolatának vázelemeit felépítette, de napjaink kutatóit és laboratóriumait is fel szerettem volna keresni.

Salvadorban a szobámból rálátni a kikötőre, valamint a Mindenszentek-öblére. A darwini idők hangulatát leginkább az óváros idézi fel. Abban az időben innen még többé-kevésbé megközelíthető volt a Mata Atlântica vadonja. Ezt a trópusi esőerdőt négyzetméterenként több fafaj alkotja, mint híres rokonát, az Amazonas menti esőerdőt. Napjainkban az egykori erdő töredéke maradt fent, mindössze csak hét százaléka a hajdani területének. Magányos túlélőként, akárcsak egy sziget az óceánban. Savadorban, az erdő utolsó megmaradt darabkáit éppen most teszik tönkre egy új bevásárlóközpont, és annak parkolójának megépítésével.

Pár órán keresztül dél felé kell utaznom ahhoz, hogy Darwinhoz hasonlóan megpillanthassam Mata Atlântica egyik darabját. A Nemzet-utca 101 igazi borzalom, itt zajlik le a teljes tengerpart menti árú- és személyforgalom.

Ilhéusnál az őserdő egy félig-meddig érintetlen darabja terül el, ahol lépcsők, pallók, és függőhidak segítségével egészen a faóriások csúcsáig fel lehet kapaszkodni. A párás, zöld környezetben lüktet az élet. A hangok és a csend elképzelhetetlen egyvelege. A vegetáció sokfélesége révén ez az erdő a világ „biodiverzitás hotspot”-ja. Darwin az egyetlen helyes dolgot tehette ebben a helyzetben. Ahelyett hogy megkísérelte volna, hogy egy rendszeres növény- és állatgyűjtésbe kezdjen, egyszerűen hagyja magát legyőzni. A vad erdők látványától valamennyi természetbúvár térdre ereszkedik.

André Amorim közbenjárására a sors engem is megkímélt ettől a feladattól. Amorim a Brazíliában fekvő Ilhéus-i Kakaókutató Intézet herbáriumában dolgozik botanikusként. Ha hazája élővilágáról van szó, ugyanolyan lelkessé válik, mint Darwin. A tengerparti esőerdő rendkívül ritka növényeinek vizsgálatával foglalkozik. A légkondicionált raktárban megmutatja nekem gyűjteményének legértékesebb darabját. A növény neve Anomochloa marantoidea, és a legunalmasabb, hosszan elnyúló levelei vannak, amelyet az ember csak el tud képzelni. Azonban ez az egyszerű növény a maga nevében páratlan a világon. Amorim felfedezte ugyanis, hogy ez a növény a legősibb, még létező fűféle. Öröklött tulajdonságai révén jobban érthetővé válik a mai füvek evolúciója. Ez az a növénycsoport, amelytől az emberiség szinte teljes gabona-, hús-, és tejtermelése függ.

A világon még körülbelül 30 példány létezik belőle. Termőhelyét a kutatók olyan nagy titokban tartják, mintha koronaékszert őriznének. Én is ígéretet teszek, hogy titokban fogom tartani a növény termőhelyét. A sáros úton egy órás út megtétele után megállunk, és csúszós erdei talajon egy sűrűn benőtt hegyoldalra kapaszkodunk fel. Egy pillanattal később ott állunk a növény előtt. A jelentéktelen fűszálak mellett Darwin valószínűleg ugyanúgy elment volna, mint én. Amorim térdre ereszkedik. Óvatosan a kezébe veszi a növény leveleit, és mindegyiket alaposan megvizsgálja, lefényképezi, aztán spanyolul így szól: „Todavía viven“. „Még él.”

Olykor irigylem Darwint az élményeiért, és azért a korért, amelyben élt. Például 1832. április 4.-én este, amikor a kicsi „Beagle" csodálatosan stílusosan Rio kikötőjébe befutott. Az én utam ellenben a repülőtértől a gyorsforgalmi úton keresztül vezetett a központba. A sofőr az utazás alatt kihasználta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmemet a város veszélyeire. Lopás, rablás, támadás, erőszakos bűncselekmény következtében több mint 6000 halott, sőt van, aki szerint 10000 évente. Akárcsak Irakban.

Jézus kitárt karjai alatt állandó polgárháború zajlik, a villa- és a nyomornegyedekben, a szemétbányákban, a ragyogó fehér strandokon, az erdővel borította dombokon, és a meredeken magasló sziklákon. „Survival of the richest” csak páncélozott üveg, szögesdrót mögött, és riasztórendszerek védelmében lehetséges. Általánosan elterjedt az a szokás, hogy a helyiek kést visznek magukkal, jegyezte fel megfigyeléseit Darwin. Részben ennek a szokásnak tudható be, hogy ezen a vidéken a gyilkosság ilyen gyakran előfordul.

Florian Pfeiffer díjnyertes fényképész. A német felmenőkkel rendelkező brazil férfi csak egy kőhajításnyira lakik a Santa Teresa favelától, amely a mintegy egy millió embernek otthont nyújtó 700 szegénynegyed egyike Rio de Janeiróban. A turisták által látogatott városrész, és a szegénynegyed között húzódó demarkációs vonalon egy kiégett VW busz áll. Az egyik bolt előtt két, korán öregedő arcú fiatal ül, pisztollyal az ölükben.

Kiütközik rajtam az evolúciós örökség. Izmaim megfeszülnek, a bőröm nyirkossá válik, önkéntelenül felgyorsul a szívverésem. A jobb oldalunkon a falban felnyílik egy keskeny ajtó. Láthatóvá válik egy kétemeletes ház. Takaros verenda, mosógép, TV készülék, internet. Gazdag hely. Ráadásul egy kertecske is tartozik a házhoz. De egyértelműen a rendőrség, és a gengszterek golyóinak kereszttűzében fekszik.

A fényképész ismeri a szomszédságát. Ezekről a fiatalokról korántsem lehet azt állítani, hogy kevésbé lennének tehetségesek, mint a szegénynegyeden kívüli kortársaik, mondja, éppen ellenkezőleg. Rio de Janeiróban folyó életet ismerve Pfeiffer saját elméletet állított fel a legrátermettebb egyedek túléléséről. Végkövetkeztetése ismerős: a szükség kreatívvá tesz, a jóltápláltság kényelmessé. Nagyszámú kísérlet bizonyítja, hogy a szükség az evolúciót képes előrehajtani, hogy olyan megoldást kényszerítsen ki, amit bőségben soha nem érvényesülne. Az élőlények új nicheket foglalnak el (a koncepció Darwintól származik), vagy kihalnak.

Ma mindenféle bőrszínű, feltűnően vonzó, fiatal emberek tarka egyvelege népesíti be a városi kerületeket, beleértve a szegénynegyedeket is. Úgy, mint a vadont az állat- és a növényvilág sokfélesége. Úgy tűnik, hogy ezen a vidéken az emberiség egy része nem várta meg azt a lehetőséget, hogy az evolúció győzelmet arasson a csúnyaság felett. Copacabana strandján Aphroditék csókra kínálják tökéletes vonalú ajkaikat egy mosolyért cserébe. Mindenféle bőrszínű, görög olimpiai bajnokok szobrait idéző nagyszerű testű férfiak vonulnak az utcákon, ütögetik a labdákat, vagy apró törülközőkön fekszenek a strandon. Azok az Istenek, akik az utolsó simításokat végzik eme tökéletesség megalkotásakor, naponta hirdetnek a plasztikai sebészet, a fitnesszklubok, a fogsorjavítók, a köröm stúdiók, a kozmetikai szerek, és divat fórumain. Egyedül csak az USA-ban látogatja több paciens a szépségklinikákat.

Mint oly sok mást, Charles Darwin ismerte fel először, hogy a vonzó külső nagyobb szaporodási sikert, és ezáltal evolúciós túlélési előnyt hordoz magában. Ha a nőstények a megfelelő apajelölteket, vagy a hímek gyermekeik számára az alkalmas anyajelölteket a külső megjelenés alapján választják ki, fokozzák a „szexuális szelekciót”. Annak érdekében, hogy szaporodhassanak, az embernek nemcsak az ivarérettségi kort kell elérniük, hanem egy szépségversenyen is helyt kell állniuk. A sikertelen versenyző eredménytelensége nem halálában nyilvánul meg, hanem kis számú utód nemzésében, vagy abban, hogy képtelen egyetlen egy utódot is hátrahagyni.

A legalkalmasabb jelöltek erőlétüket külsejük által jutatják kifejezésre. Darwin példaként hozza fel a pávák farkát, a kakastaréjt, vagy szarvasagancsot. Minél díszesebbek a külső megjelenés, annál nagyobb esélye van az egyednek a nőstényeknél. Az embereknél ellenben a vonzó külső és szaporodási siker alig áll egymással összefüggésben, legalábbis a magasan fejlett társadalmakban. Az extrém esetektől eltekintve, a csúnyák nem kisebb mértékben képesek szaporodni, mint a szépek.

Szerző: Jürgen Neffe

  • Következő oldal hozzáadása a könyvjelzőkhöz:
  • Firefox
  • IE
  • del.icio.us
  • Mister Wong
  • Yahoo MyWeb
  • Taggle
  • Google
GEO International