Önkéntesek a koalákért
Olívia alszik, csak alszik. Hajnali három óra körül elfogyaszt két levelet. Fél négy tájban vakaródzik egyet. Aztán összegömbölyödve ismét csak egy „szőrcsomó”. Éjfél óta követjük a koalanőstény tevékenykedését. Olívia körülbelül tíz méter magasan, egy eukaliptuszfa ágai között gubbaszt, fejét egy ágra támasztja, szemei csukva. Vörös fényű lámpáinkkal ötpercenként megvilágítjuk, és feljegyezzük, mit csinál. Ez igazán nem tűnik nehéz feladatnak. Mintegy száz alkalommal kell feljegyeznünk, Olívia alszik.
Olykor az én szemeim is lecsukódnak. Másodpercekre, percekre, csak egy villanásnyi időre belezuhanok az álom puha ölelésébe. Aztán ismét felriadok egy repülőkutya szárnycsapásaira, vagy a baglyok egymást kérdezgető kiáltásaira. „Caroline, ébren vagy? Igen – suttogja az erdei talajon mellettem guggoló francia nő. Alakját úgy borítja be a sötétség, mint egy takaró. Fél öt körül világosodni kezd. A koala nyújtózkodni kezd, egyik lábát az ágról lelógatva, hagyja himbálózni. Nyolc órakor levált miket a következő csapat.
Szerzői joggal védett: Matthieu Paley
|
