Küldetés a tengerfenéken
+5 m
12:30 Egy sárga jelzőlámpa villan fel, és figyelmeztető jelzések szólalnak meg a hátsó fedélzeten. Pierre Henry gondosan letisztogatja cipője talpát, mielőtt a kerek tetőlyukon bemászik a merülőkapszulába. A nyílás simára csiszolt peremét ekkor még műanyag borítás is védi, mivel később a legapróbb karcolás, vagy akár egyetlen hajszál is halálos gyenge ponttá válhat, amikor csaknem 350 tonnás vízoszlop nehezedik majd az ajtóra.
A 41 esztendős geofizikus arcára is kiül a feszültség, amikor utoljára még egyszer szétnéz a Márvány-tenger vízén. Az izzó déli napsütésben a hajók kelet felé tartanak, Isztambul kikötőjébe, 14 kilométeres távolságban pedig kirajzolódnak a part körvonalai, ahol valószínűleg éppen családok ülnek a parton, s talán piknikeznek is. Enyhe tavaszi vasárnap van.
Olyan nyugalom van a tenger fölött, ami egyáltalán nem illik a Henryt évek óta foglalkoztató forgatókönyvbe: horrorisztikus víziója szerint egy akár 15 méteres szökőár mélyen elönti a szárazföldi területeket is, s nyomában a 7,6-os erősségű földrengés 100 ezer ember életét követelve elpusztítja Isztambul mecsetjeit, hídjait, lakónegyedeit.
Szerzői joggal védett: Christoph Gerigk
|
