Baffin-sziget
Baffin-sziget,
2008. május 15.: Az öttagú férficsapatnak elégedettnek, sőt boldognak kellene lennie. Napokon át éltek a Bástya függőleges világában: egy gránitfalon a Bucan-öböl partján, hozzávetőleg 700 méterrel a Jeges-tenger vizén sodródó jégtáblák felett.
A hegymászók apránként ezen a sziklatömbön jutottak egyre feljebb – pontosan tudva, hogy egyetlen apró hiba is halálos zuhanással végződhet. Fagyoskodtak, gürcöltek, lehorzsolták kezeiket, elviselték a lepotyogó kisebb-nagyobb kődarabokat, és mindemellett lógó sátrakban éjszakáztak. Majd végül, szélcsendben és a sarki Nap fényében mégis elérték a csúcsot – egy olyan pontot, ahol előttük még soha nem állt ember.
Ez volt az álmuk, ami végre beteljesült. Élvezték a nyugalmat és a kanadai Jeges-tenger hatalmas, elszigetelt világára, a Baffin-sziget lakatlan messzeségére nyíló kilátást; egy órával később aztán ismét leereszkedtek a fal lábához.
Pihentek. De tudták, még korántsem érezhetik magukat biztonságban. Épp ellenkezőleg, a megpróbáltatások csak most kezdődnek. A hegymászóknak ugyanis még 75 kilogrammos szánjaikkal el kell jutniuk a következő településig: a 350 kilométerre fekvő Clyde Riverig.
Az oda vezető út pedig Baffin-sziget jéggel borított fjordjain vezet át, a jégtáblák azonban már olvadásnak indultak. Minden eltelt óra után a jéggel együtt tovább olvad az épségben történő hazajutás reménye.
|
